Dr. Dékány Endre: „Szerettem az igazságot…”
A magyar református egyház Németh László életművének tükrében
ISBN 963 300 778, A/5, 244 oldal, kartonált, 1200 Ft
Németh László (1901–1975) századunk nagy magyar géniuszai közé tartozik, akinek valahol Ady Endre és Móricz Zsigmond, Batók Béla és Kodály Zoltán mellett van a helye. Ugyanakkor végtelenül szerény és egyszerű, mindenki iránt lojális és szeretetre méltó ember volt. Viszont műveiben „könyörtelenül éleslátónak, igazmondónak, önmagával szemben is kegyetlenül őszintének mutatkozik.” Ez teszi a 20. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakjává. Életműve hűen tükrözi a magyar társadalom minden rétegének életét: a fővárosban éppúgy otthonos, mint falun. Igazi világa mégsem Budapest, hanem a vidék. A vidéki élethez pedig szervesen hozzátartozik a református egyház élete is, hiszen gyülekezeteink zöme vidéken, falun él. Életművére figyelnünk kell, mert egyházi önismeretre tanít. Egyházkritikáját kritikusan kell olvasni, de a benne megszólaló igazságtól egyszerűen elfordulni – önmagunk károsítása volna. Nem neheztelhetünk rá azért, mert feltárta egyházi életünk fájdalmas sebeit is, hiszen – jó orvos módjára – mindig gyógyító szándékkal tette. Én hiszem, hogy ez a gyógyító szándék eredményt is hozott. Hiszen Németh László életművében főleg a késői liberalizmus református egyházának belső élete tükröződik, s ez a korszak végtelenül szomorú: a megerőtlenedés, a hanyatlás, szinte a teljes hanyatlás ideje volt. Ezt a nagybeteg református egyházat látta az író. De ez a korszak már a múlté: Németh László maga is tapasztalta és életművében ábrázolta a két világháború között a teológiai eszmélés és nyomában a belső megújulás első jeleit. Én hiszem, hogy ebben a megújulásban – emberileg szólva – Németh László egyházkritikájának is része volt.
