2011. május 2., hétfő

Ihletett versek, ihletett imádságok

A Reformátusok Lapja május 1-jei számában megjelent írás.
Idén is jelen volt a Kálvin Kiadó és a Magyar Bibliatársulat a budapesti könyvfesztiválon. Az április 14–17. között megrendezett tizennyolcadik Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon több könyvbemutatót is szervezett a Kálvin Kiadó. A vers és imádság című bemutatón Petrőczi Éva A patak éneke és Hajdú Zoltán Levente Előtted, Uram… című könyveit ismerhette meg az érdeklődő közönség.

A könyvbemutatót Galsi Árpád, a Kálvin Kiadó igazgatója moderálta. Gondolatébresztő nyitóbeszédében kiemelte: a Szentírásban a költészet és az imádság szorosan összekapcsolódnak. A születésnapos Petrőczi Éva tanárnő, poéta könyvét Tarján Tamás egyetemi tanár, irodalomkritikus méltatta. Petrőczi Éva verseiről azt mondta, iniciáléversek, amiknek egy igazán meghatározó jelük van, amely „rengeteg apróságot, gondolat-girlandot és eleven lüktetést foglal magában”. Hozzátette: Petrőczi Éva versei buborékszerűek, az állandó pattogás, kerekdedség, gömbszerűség és pezsgő szöveg jellemzi azokat. „Őt sosem befolyásolja a rímkényszer, a versei kicsit önmagukat írják” – mondta Tarján Tamás, aki kiemelte azt Petrőczi Éváról, hogy igehirdető, a nemes gondolatok hirdetője.
Hajdú Zoltán Levente imádságoskönyvét, illetve a szerzőt Steinbach József dunántúli püspök mutatta be. A szerzőről elmondta: imádkozó, képzett és cselekvő ember: „Így is summázhatnám, áldott ember és sokak számára áldás lesz.” A püspök kiemelte: van létjogosultsága a kötött imádságoknak, mert vannak olyan élethelyzetek, amikor kell a segítő mankó ahhoz, hogy szívünk imádságra hangolódhasson – amelyet aztán egy saját imádság is lezárhat. A könyvben számos imatípusra találunk példát, így van benne magasztaló, könyörgő, hálaadó és kérő ima is, valamint olyan imádságokat is rejt a kötet, amely igékre, bibliai helyekre reflektál.
„Ajánlom ezt az imádságoskönyvet, hogy hadd éljük át reggelenként egy-egy imádságot elolvasva, aztán folytatva saját imádságainkkal, hogy milyen a Zsolt 18,34 élménye: »Magaslatokra állítottál engem«” – mondta Steinbach József, majd szemléletes példával alátámasztotta ezt az érzést, amelyet a könyv előszavában is leírt. „Ez a magaslat olyan, mint amikor Almádiban felmegyek az öreghegyre, és gyönyörű, pazar kilátás tárul elém a Balatonra, Balatonkenesétől egészen Tihanyig, és a Balaton-parton futó vasút olyan, mint egy terepasztal.” A püspök kiemelte: „Ez a magaslat, ez az örökkévaló összefüggés, amikor nemcsak részleteket látunk – amibe belekeseredünk –, hanem látjuk az isteni örökkévalóság rendjét ebben az áldott, üdvözítő összefüggésben, amely erőt ad nekünk a hétköznapokhoz.”
„Mindkét könyvben éreztem azt, amit ihletettségnek nevezünk, hogy valaki több szólal meg, mint aki ezt írta. Isten, az ő Lelke által” – zárta gondolatait a püspök.
A könyvbemutatót követően a szerzők dedikálást tartottak a Kálvin Kiadó standjánál.
HEGEDŰS M.
FOTÓ: KALOCSAI RICHÁRD

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése