Húsvéti köszöntés az olvasóknak

„...Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.” (Jn 20,31)

János evangéliuma ezekkel a szavakkal foglalja össze a feltámadott Jézus megjelenéséről szóló beszámolókat. Az egész Jézus-történetet azért beszéli el az evangélista, hogy világossá tegye: Jézus nem más, mint a Krisztus, Isten „felkentje”, aki beteljesíti Isten tervét; benne, ebben a galileai zsidó vándorprédikátorban maga Isten jelent meg ebben a világban. Ez az elbeszélés, és hozzá hasonlóan a teljes Szentírás, és ha jól végezzük a szolgálatunkat, az egyház igehirdetése szóban, tettben és könyvek útján – hitet kíván ébreszteni, a hit pedig nemcsak annyit jelent, hogy elhisszük, mindez igaz (azt is), hanem ennél is többet. Ahogy a református hitvallás mondja: „szívbeli bizalmat” is (Heidelbergi Káté). Azt, hogy rá is bízzuk magunkat, életünket, hallgatunk is rá, számítunk is rá.
„Az ő nevében” arra utal, hogy a keresztyén (vagyis a Krisztushoz tartozó) emberek „felveszik” Jézus Krisztus nevét: hozzá tartoznak, mint a gyermek (esetünkben az örökbe fogadott) a szüleihez, vagy a feleség a férjhez, férj a feleséghez.

Sőt még ennél is többet jelent a hit János szerint. A feltámadásünnep (ismertebb, ám kevésbé kifejező nevén húsvét) úgy hirdeti a Jézus Krisztusba vetett hitet, mint amiben „élet van”. Méghozzá olyan élet, ami felülmúlja az emberi kategóriákat: ahogy a feltámadás a halált, úgy az Isten Fia szerinti élet az „emberfiak” életét.

Sokféleképpen lehet élni az emberi életet. Vannak, akik a munkát állítják előtérbe, az a bizonyos mókuskerék tölti ki napjaikat, gondolataikat. Vannak, akik épp ellenkezőleg: a munkát szükséges rossznak tekintik, amit le kell tudni, és ha jön a péntek, végre lehet „élni”: szórakozni, bulizni, élményeket gyűjteni. Van, akinek a foci az élete, másoknak a család. A „Krisztus nevében” élt élet nem egy további lehetőség, hanem olyasvalami, ami az egész emberi életet egy másik szintre helyezve, az élet minden területét (munkát, élményt, családot stb.) új összefüggésbe, örökkévaló távlatba helyezi. Azt kívánom Olvasóinknak, hogy az ünnep és a hétköznapi bibliaolvasás ilyen hitet ébreszthessen bennünk, és ilyen életre vezessen minket.

Galsi Árpád