2010. március 30., kedd

Egy kihasználatlan lehetőség: Gyülekezeti könyvtárak

Sok gyülekezeti tagnak (kisnyugdíjasnak, nehéz anyagi hátterű diáknak, de lassan egyre több embernek) kétszer is meg kell gondolnia, hogy megvesz-e egy könyvet. A sokat emlegetett „fogyasztói kosárban” a könyv helye valóban más, mint 20-30 évvel ezelőtt, és ez független attól, hogy keresztyén, egyházi könyvről beszélünk-e vagy szakmai, ismeretterjesztő könyvekről, illetve szépirodalomról. 

Ez a folyamat újra felértékeli a könyvtárak szerepét: a városi, községi, iskolai könyvtárak valóban mindenki számára hozzáférhetővé teszik a könyveket – már ha az adott könyvek megvannak az adott könyvtárban. 

Ezért is érdemes felhívni a figyelmet egy nem eléggé kihasznált lehetőségre: a gyülekezeti könyvtárakra. Minden gyülekezet költségvetésében van egy sor a gyülekezeti könyvtárak bővítésére. Vannak is gyülekezetek, amelyek élnek ezzel a lehetőséggel, csak éppen a könyvek ott vannak valahol a lelkészi hivatal polcain, az átlag gyülekezeti tag pedig nem tud róluk. Pedig kis szervezéssel nagyot lehetne segíteni.

  • Indítsunk egyszerű gyülekezeti kölcsönkönyvtárat! Csak fel kell írni egy füzetbe, hogy ki mit és mikor vitt el.
  • Hirdessük rendszeresen az istentiszteleten a gyülekezeti kölcsönkönyvtárat!
  • Ne csak általánosságban hirdessük, hanem egy-egy téma kapcsán, vagy egy-egy új beszerzés alkalmából konkrétan is! Tegyünk könyvajánlókat a gyülekezeti újságba, hírlevélbe, honlapra!
  • A legtöbb gyülekezetben viszonylag egyszerűen láthatóvá is lehet tenni a könyveket. Egy könyvespolc a gyülekezeti teremben máris felkeltheti a figyelmet.
  • A vásárolt könyveket természetesen úgyis leltárba vesszük. Ez alapján nem nagy munka egy egyszerű katalógust is készíteni. Ha van egy lelkes olvasó testvérünk, esetleg egy könyvtáros gyülekezeti tagunk, az ő ajánlása, témaismerete mindennél többet érhet.
  • Bővítsük rendszeresen a könyvtárat! A Kálvin Kiadó gyülekezeteknek adott kedvezményével egy-egy évben egy havi gyülekezeti gázszámlánál valószínűleg olcsóbban meg lehet vásárolni egy-egy év újdonságait. 
Osszuk meg egymással a tapasztalatainkat, ötleteinket! Várjuk a hozzászólásokat!

2 megjegyzés:

  1. Mivel valóban előfordult már, hogy pl. imádságos könyvet, egyházismereti kézikönyvet, igemagyarázatot vagy életkrízisekre adható keresztyén válaszokról szóló könyveket kerestek a lelkészi hivatalban, így érdemes esetleg téma szerint is csoportosítani, ha egyszer katalógust csinálunk. Tóth Tamás

    VálaszTörlés
  2. igen, a tematikus katalógus jó segítség lehet. a lényeg, hogy ha keresnek, akkor tényleg találjanak is.

    VálaszTörlés