2010. március 31., szerda

Bibliakiállítás a betegvárókban

Magyar Bibliatársulat egyik adománygyűjtő akciójának célja valósult meg a most útjára indult vándorkiállítással. A kórházi várótermekben, folyosókon tizenkét plakáton bemutatott kiállítás címe: Az Áldott orvos – betegség és gyógyulás a Bibliában. A plakátok a betegséggel és gyógyulással foglalkozva kiemelik azt, hogy az ember testi-lelki egységet alkot. A betegség nem büntetés, a reménységnek fontos szerepe van a gyógyulásban.

A tablók képes és bibliai szöveget közvetítő üzenetei a várótermek környezetéhez igazítva gyorsan áttekinthetőek és elgondolkodtatóak anélkül, hogy tolakodóak lennének. Nem a kiszolgáltatottság érzését erősítik, hanem a gyógyulást elősegítő környezetet igyekeznek létrehozni.  Első alkalommal  a Bethesda Gyermekkórházban kerül bemutatásra a kiállítás, de reményeink szerint eljut mind egyházi, mind pedig nem egyházi kórházakba is, Budapesten és vidéken egyaránt.
Burján Tamás, MBTA


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése